Ígérem, utoljára foglalkozom Rudolf úrral - tudják, az építész, aki hangoztatja, hogy ne építs szerelt házat, mert nem fér bele nézeteibe. Ez a heppje. Nem szeretném, hogy nekem meg ő legyen a heppem, csak még egy utolsó karcolatot vetnék, mert „elszállt az agyam”, amikor a minap a HVG-ben azt olvastam, hogy a „felsőzsolcai főépítész viszont azt állítja, hogy a „papundekliházak” nem bírják az árvizet. …A jelző és az általánosítás már akár bírósági fokozatba is emelhetné az építész rosszindulatú "vádaskodását".
Rudolf Mihály építész csodaszép házakat tervez. Tényleg dicséretes a munkássága, legszívesebben még ajánlanám is.
Mint ahogyan ezzel az írással meg is teszem, „nyomom a pr-ját”, hiszen tudjuk: a negatív kampány is reklám.
![](http://keszhaz.blog.hu/media/image/bv_groll_hausleiten036.jpg)
De. Kőbe vésett filozófiáját, általánosító jelzőit illetve annak állandó hangsúlyozását nehezen emésztem meg (és csodálkozom, hogy sajtóban erről a szakma keveset cikkezik). Mindenkinek lehet magánvéleménye; példának okáért én személy szerint nem szeretem az „itongházat” és a „kólaízű cukorkát”, de nem állok kamera elé ezzel. …Mondjuk, szépen is néznék ki ezzel a két hírrel.
Vagy gondoljunk csak bele: mi lenne, ha a Hartl Haus nem az évi 300-400 ház legyártásával lenne elfoglalva, hanem azzal, hogy folyamatosan a téglaházakat „szidja”, azok lebeszéléséről marketingelne?